|
|
2007.05.hó |
Vannak dolgok, melyek
összetartoznak. Például az elmélyülés és a könyv. A lámpás és a lámpagyújtogató.
A szamuráj és a kard. S még hosszan lehetne sorolni ilyen párokat. S ezek az
összetartozó fogalmak-tárgyak gyakorlatilag a mindennapunk mélyébe süllyednek,
nem is igazán figyelünk fel rájuk, természetesnek vesszük azokat. Valójában még
különlegesnek sem tartjuk a jelzős szerkezeteket: elmélyült olvasás, fegyveres
szamuráj. Úgy gondolhatjuk, de akár mondhatjuk is: Természetes. Köznapi. Magától
értetődő. Természetes? Köznapi? Magától értetődő? Lehet, hogy így önmagában
annak tűnnek ezek a párok, párosítások. Más lehet viszont, ha nem szóban, hanem
egy képen fogalmazódik meg az ?elmélyülés, egy olvasó ember képében. Sőt akár
még lehet meglepő, megdöbbentő, sőt abszurd is. Mondjuk, ha az elmélyülten
olvasó személy egy búvár, aki a víz mélyén ül, s olvassa könyvét. A kép
?statikus, a sötétbe hajló színek szinte sugározzák a mélységet. A víz mélységét
is és az elmélyülés mélységét is.
Keressünk másik párt! Mondjuk a lámpát és a lámpagyújtogatót. (Megjegyzem, hogy
fiatalabb T. Olvasóink élő lámpagyújtogató-t legfeljebb filmen láthattak.
Magam, kisgyermek koromban sokszor megfigyeltem munkájukat.) Fontos munka
(volt), de semmi rendkívüli: egy ember ment egy hosszú rúddal, megállt a
gázlámpánál, majd hirtelen fény gyúlt az üvegbúra mögött. S a lámpagyújtogató,
hosszú rúdjával ment tovább, mert még sok-sok lámpa várt reá. Köznapi. (Minden
esti.) Természetes. S vajon hogy gyullad fény a sötét, hideg mélyben élő
horgászhalak fejük tetejéről a szájuk elé nyúló, vékony, horgászbotjuk végén?
Nem kell találgatni. Megmutatja nekünk a kép: egy nehézbúvár lépked haltól-halig
egy hosszú rúddal, s felgyújtja a halak lámpásait. Pont úgy, mint ahogyan
szárazföldi társa tette az utcai lámpákkal? S lehet, hogy napjaink riasztó
környezetvédelmi előrejelzései egyszer bekövetkeznek, eljön a nagy olvadás, s a
szárazföldek egy része a vizek mélyére kerül. Lehet, hogy a Lánchíd is tartósan
víz alá kerül. Rövid időn belül a pilléreket belepik az algák, szivacsok, s ha
jő a sötétség - ez már nem a kép készítőjének, hanem az én vízióm - a
lámpagyújtogató (búvár) végiggyalogol a hídon is, hogy felgyújtsa a lámpásokat
(a halak horgászbotja végén).
Meséljek még?
A szépen kidolgozott, rendezett és szabályos felszerelésű búvárokról, akik a
fenéken egy tábortüzet ülnek körbe? Vagy a kardhallal vívni készülő
szamuráj-búvárról? Az egyik legokosabb madárról, a hollóról, aki egy mélyben
nyugvó roncson pihent meg? (Vajon már eljuttatta a célba ?azt a levelet?
Tudjátok, a ?piros-pecsétje, sima hajtása levélre gondolok. Vagy még csak most
megy érte? Egyáltalán ?ő az a holló?) Kérdezem! Figyeltél már meg távolabbról
egy nyugodtan lebegő búvárt? Egyszer-egyszer mozdul a feje, vagy valamelyik
végtagja. Milyen is ő? Mire is emlékeztet? Talán a marionett bábura, amit egy
láthatatlan kéz, láthatatlan zsinórokon mozgat? Milyen érdekes ez a
képzelettársítás. Sajnos ez sem az enyém? Sőt, az előzőek sem, mindössze
megkíséreltem leírni azt, amit a napokban láttam egy kiállításon. Nem hiszem,
hogy sikerült? A színek, a részletek, a gondolatok, az élők és élettelenek
társításáról lehet beszélni (inkább azokról felsorolást készíteni), de a látvány
visszaadására szavakban kísérletet tenni szinte esélytelen. Valójában egy színt
sem igen lehet leírni, hát még szín- és gondolat kavalkádokat, olyanokat, melyek
az alkotó ?látomásai, szürrealista megfogalmazásai. Hangsúlyozni kell, hogy a
képi ábrázolások azok realisztikusak, azonban a társítások azok tartalmazzák a
?szürrealitást. Fontos még elmondani, hogy a ?merítés - a képek közül, a
mélyből, a gondolatok-társítások-benyomások közül - igen csak szűkös és
önkényes, hiszen a kiállított képek alig harmadáról tettem eddig még csak
említést. S nem is biztos, hogy azokról, melyek másokat megragadtak. Például az
aprócska lángnyelvekbe öltözött tűzhalról, vagy a talán legemberibb vágyat, a
szabadságot, a szabadulást sajátosan megfogalmazó képről: a kalickából kiúszó
szárnyas halról, vagy a medúza ?látomásokról, vagy pedig? Nem, befejezem a
felsorolást, mert úgy gondolom, hogy felesleges az erőlködésem. Nem lehet
szavakban visszaadni azokat a képeket, amelyeket Sípos László búvároktató
társunk a víz alatt látottak alapján a felszíni vízióival összegyúrva vászonra,
fára olajfestékkel realista formákkal, de szürrealista módon megfestett.
(Fontosnak tartom megemlíteni, hogy míg a magyar búvártársadalom meglehetősen
keveset tud Sípos László alkotásairól, addig neves külföldi szaklapok, oldalak
előkelő helyen szólnak munkásságáról. Az alkotó magáról elmondja, hogy rajzolni,
festeni soha nem tanult, művészeti iskolát sem végzett. ?Grafikákkal kezdett,
majd később tért át az olajfestékre.) Miért most készült ez az írás? Azért, mert
május első napjaiban a budapesti StanPan Fotóműhely és Galéria adott helyet
Sípos László víz alatti szürrealista festményeinek. A kiállítás megnyitója -
kedves szavak, ismerősök, ismeretlenek, búvárok, kellemes zene - is a
kettősséget hangsúlyozta: a jeles esemény hivatalos ünnepélyessége (mert egy
alkotónak egy kiállítás igencsak jeles esemény) és a kedves, barátias-családias
hangulat. Szokták erre azt is mondani ellenpontozás. Nem ragozom. Aki látta a
kiállítást, annak nagy élményben volt része. Sajnos, mindössze egy hétig
borította a vizek világa és meglepő látomásai a galéria falait, ezért sokan nem
kerülhettek közvetlen szemkontaktusba a képekkel, például a tengeri rózsából
táplálkozó kolibrivel? S akik lemaradtak a kiállításról, azok mit tehetnek?
Javaslom, látogassanak el a www.deepicture.com világhálós oldalra és nézzék meg
a képeket. A virtuális kiállítás nézőinek - némi - kárpótlás lehet, hogy az
alkotó néhány korábbi - merész - grafitrajzát is megtekinthetik. Kellemes
képnézegetést, fantáziaerőltetést kívánok, de az sem baj, ha a látottaktól egy
kicsit el is varázsolódnak. |
|
|
